Megfigyelésem szerint egy vallásos ember ritkán veszi annyira komolyan a morális értékeket, mint egy nem vallásos. Úgy látom ennek a hátterében egyszerű logika áll. Aki vallásos, az azt tanulta, hogy egy réges-régi eszme rendszert és társadalmi rendet ellenvetés nélkül kell elfogadni. Nem kell, sőt olykor még tilos is gondolkodni rajta, mivel a gondolkodás veszélybe sodorhatja vallási meggyőződését. Így egy vallásos ember különösebb megfontolás nélkül, automatizált módon szajkózza a tízparancsolatot, vagy ami éppen jutott neki, anélkül, hogy meggyőződne az adott szabályok hasznosságáról. Ezzel szemben egy nem hívő eleve úgy válogatja erkölcsi szabályait, hogy megfontolja melyiknek mennyi realitása és a gyakorlatban alkalmazható haszna van. Ennek megfelelően csakis olyan elkölcsi értékeket fog szajkózni és nagyra tartani, amiket tényleg nagyra tart, hiszen ha nem így lenne, akkor leszarná őket. Persze kivételek mindkét oldalon vannak, találkozom olyan ateistával is, aki divatként tekint erre az opcióra, holott szerintem ez a leghülyébb üres póz, amit az ember találhat. Üres pózolásként még a vallásosságnak is több értelme van, mint az ateizmusnak. Hiszen mi értelme egy olyan dologban hinni, aminek központi eleme a szabad gondolkodás, miközben az embernek egy szem saját gondolata sincs róla? A vallások ezzel szemben értékelik a nem gondolkodó egyéneket, kincsként tekintenek rájuk. Ők a nyáj, akikből a gondolkodóknak meglesz a napi betevője és igazából nem is kell sokat tenni értük, azon kívül, hogy bármi áron meg kell óvni őket a kritikus és szabad gondolkodás mételyétől.