"Nincs olyan opció, ahol ezt az úgynevezett szurkolót az érveiddel meggyőzöd. Szepesi Miklós Zsolt, ez a büszkén buzizó férfiember nyilvánvalóan csak azt tudná tisztelni, aki őt jól megveri. Ugyanakkor biztosra megy, és hatvankilós egyetemistát választ magának ellenfélnek, mert szereti, ha neki van „igaza”. Olyat még sosem hallottam, hogy egy ilyen „erős ember” például egymaga lement volna a zsidó közösségi házban szervezett Krav-Maga edzésre, hogy ott a legnagyobb darab instruktorba kössön bele."
Ez az izomagyú durvulás nem csak azért butaság, mert speciel ízlésem ellen való, hanem azért is, mert a világ sem ebbe az irányba halad. Nem a hangos-gyúrós mondja már meg, hogy merre az előre, hanem a Zuckerberghez meg Bill Gateshez hasonló pulóveresek és szemüvegesek."
Ceglédi Zoltán teljes cikke .
Ezzel a cikkel és magával az esetekkel kapcsolatban is elgondolkodtam már azon, hogy miért is jó ilyen izomagyú ütődött állatnak lenni. Azt hiszem korábban már leírtam, hogy bár évezredeken keresztül, talán még a fájóan közeli múltban is (és egyes helyeken a jelenben is), az erő, és az erőszak határozták meg, hogy ki a menő. A lovageszmény, a párbaj kultusz, mind ezeket a célokat szolgálták, ugyanakkor évszázadok óta más irányba indultak el a dolgok. Elég ha csak az eszközökre gondolunk: kezdetben ugye ott voltak a batár nagy, nehéz kardok, amiket nyilván csak az erős ember tudott felemelni. Aztán jöttek a könnyű, párbaj tőrök és azok a vékonypengéjű kardok, amik már nem az erős, átütő csapásokra szakosodtak, hanem a gyors, rugalmas és taktikailag fontos pontok támadására (természetesen az fémművesség és az alapanyagok fejlődése is fontos szempontok). És ezek csak a kardok: lőfegyverről ekkor még nem is beszéltünk: azokkal meg lassan az lett a helyzet, hogy egy gyerek is meg tudja emelni és célra tartani. Fájó lehet nekik beismerni, de évszázadok óta látszik, hogy többé nem az erő vezet célra, hanem az ügyesség. Mi több a huszadik század eredménye, hogy már nem is szimplán az ügyesség, hanem az ész. Ez a huszonegyedik századra elért egyik fontos eredményünk: többé nem az erőseké a hatalom.
És akkor, ennek ellenére találkozunk ezekkel a primitív Szepesi félékkel, és joggal tesszük fel a kérdést, hogy mégis miért. Én úgy gondolom, hogy ennek a fajta 'embernek' (nagyon megengedően, mert ugyebár ők szinte önmagukat zárják ki a homo sapiens meghatározásból, ami bölcs/ügyes embert jelent) talán a legnagyobb sérelme, hogy egy kihalásra ítélt alfaj. Se nem ügyes, se nem eszes, az erőn kívül más nem jutott neki, s ebből fakad a frusztráltságuk. Ők gyakorlatilag invalidak, több ezer évnyi evolúció eredményei mellett, melléktermékek, salakanyagok, akiknek nincsen keresnivalójuk egy modern társadalomban. Ezek a főemlősök nagy számban megtalálhatóak és aránylag könnyen megszólíthatóak. Valamiért ők azok, akik diktatúrát követelnek, akik nem hisznek a demokráciában. Nem is csoda, hiszen a demokrácia forgatagában ők csak a söpredék szerepét kaphatják meg. Erre a felismerésre alapozva, olyan rendszereket építettek fel diktátorok, ahol ez a primitív faj úgy érzi, vezető szerepet kap ismét: a bölcs király hűséges vazallusai és lovagjai, a nagy vezér végsőkig kitartó harcosai. Gyakorlatilag egy olyan elméleti és elvi rendszert építenek maguk köré, amely saját agyatlanságukat emeli piedesztára, ahol előbb ölni és csak aztán gondolkodni erény. Hitlertől kezdve, a mai diktatúrákig mindenhol része a rendszernek, hogy keblére öleli az egyébként primitív egyedeket, akik azt sem veszik észre, hogy a rendszer haszonélvezői ekkor is és mindig is, pocakos öltönyös pacákok. Megelégszenek azzal, hogy ez a rendszer legalább nem cáfol rá saját belső lényegükre: a nyers erőszakra.
Na de most rá is cáfolnék magamra: a demokráciában is van helyük az ilyeneknek: rendvédelem, katonaság, raktárosok, kőművesek stb. Bizonyos körülmények között ezek még csak nem is alulfizetett lehetőségek. Egy gond van velük: megfosztja őket a felsőbbrendűség, a kitűnőség érzésétől. És aki ahhoz van szokva, hogy egy horkantására is összehugyozzák magukat az óvodások, az nem éri be annyival, hogy egy különböző mégis közel egyenlő egyedekből álló közösség sokadik tagja legyen. Akkor már inkább olyat szeretne, ahol minimum az övé a vezető kaszt. Na ezt túlragoztam.
A konklúzió tehát az, hogy érthető ezen emberek motivációja, ugyanakkor az is, hogy amit elérni szeretnének az lényegében visszalépés. Visszalépés, mert nem egy 150kilós, 20as IQ-jú szkinhed fog elrepülni a holdra, és végképp nem ő fogja megtervezni az űrhajót, ami elviszi oda. Az emberiség legnagyobb eredményei nem az erőből, hanem az intellektusból fakadnak. Ez ellen igyekszik küzdeni kihalófélben lévő főemlősök kis csoportja. Hogy neki ne kelljen fejlődnie, ezért a világot igyekszik a saját szintjére lerontani. És szomorú, hogy Magyarországon most pont ez történik. Épp ezért van itt a legfőbb ideje annak, hogy lelépjünk.
Mondhatnák, hogy ez egy 60 kilós nyüzüge bölcsész ömlengése, de annyiban nem fedi az igazságot, hogy testalkatilag meg van bennem a potenciál, hogy csatlakozzak a primitívekhez. 100 kiló vagyok, és bár kimondottan magas nem vagyok, egy kis gyúrással el tudnám érni azt a bizonyos külsőt. Ennek ellenére, azért nem választom az ő életüket, mert végig tudom gondolni, és hülyeségnek tartom. És ők is annak tartanák, ha belegondolnának abba, hogy a nyüzügék (és felsőoktatás) nélkül nem lenne Play Stationjük, plazmatévéjük, internetük, áramuk, autójuk, gyógyszerük, orvosuk stb. Mert ugyan élvezik a modern kor vívmányait és kényelmét, mégis ellene küzdenek. Ekkora ellentmondást, csak az ostoba tud elviselni.
