M halálát kiheverendő, a lánya G passzív-agresszív spiritualizmusba menekült, s ennek részeként dr. Eben Alexander A mennyország létezik c. könyvével terápiázza magát. A könyvről el kell mondjam, hogy doktor Alexander orvos létére nem jelentéktelen írói vénával rendelkezik, és olyan könnyeden citerázik az ember érzelmein, mint egy vasárnap délutáni szappanopera. Most hogy olvasom a könyvet, viszont nem bírom kiverni a fejemből a kérdést: mi alapján vált számomra egy blikk után nyilvánvalóvá, hogy amiről ír az nem valóságos. Mert hát leírja túlvilági élményeit, nincs sok mit belekötni, először is azért mert meglehetősen szűkszavú (a 170 oldalból 10 sincs a leírás), másrészt mert alig árul el bármit. Ezenfelül még nagyon költői is: elénk dob egy adag költői képet, paradoxont, metaforát, szinesztéziát majd ezután a katyvasz után közli, hogy nem lehet ám szavakkal jól leírni, mert a földi nyelvek elégtelenek. Nos, igen, legalább a huszadik századi filozófia is megérintette ez már erény, de korántsem él vele. Hasonlóképpen átlátszó az a rész, amikor elmagyarázza micsoda földöntúli tudásra tett szert, olyan dolgokról tud, amikkel tudósaink csak évtizedek múlva fognak foglalkozni, de ebből ő most nem árul el semmit, még csak egy egyszerű utalást sem tesz, mert a földi tudata korlátozza az élmény feldolgozásában. A könyvéről nagyjából ennyit. De az még érdekel, milyen aránylag objektív szempontok alapján lehet eldönteni, hogy az ilyen és hasonló víziók valósak-e. Tehát ha az alábbiak teljesülnek, majdnem biztos, hogy a történet fiktív:
1. Nem tud elszakadni a földi kultúrák által felállított eszmerendszerektől. Ha a történet szinte pontról pontra megfelel az egyes mitológiáknak, akkor szinte biztos, hogy nem felsőbbrendű tudás/tudat terméke. Még akkor sem, ha az európai kultúrát az egzotikusabb keleti spiritualizmussal vegyíti: úgy tűnhet, sok újdonságot ismer fel, valójában nem mond igazán újat.
2. Nem tud különbséget tenni a földön létező és nem létező dolgok között. A legárulkodóbb jel, amikor a kultúra által felállított és fenntartott fogalmakat univerzális érvényű törvényekké, vagy erőkké változtatja. A legelterjedtebb a jó-gonosz dualizmus, amelyet az univerzumot vezérlő erőkké szokás kinevezni, minduntalan hivatkozva arra, hogy azok jelen vannak a világban. Nos valójában, nincsenek jelen az anyagi világban, ezen fogalmak csakis és kizárólag az ember tudati világában léteznek. Ez szintén aránylag modern filozófiai felismerés.
3. Nem tud mit kezdeni a modern filozófiák felismeréseivel, eredményeivel. Még csak nem is tud kritikusan gondolkodni róluk. Ez szintén megbízható jele annak, hogy semmilyen felsőbbrendű tudás/megértés nem húzódik meg mögötte. Ezen történetek körülbelül a görög és római filozófiák szintjét idézik, úgy sejtem már egy haladóbb keresztény gondolkodó elméletei is nagy problémákat okoznának nekik: nem csak, hogy nem ismerik, de megérteni sem képesek azokat, a modern filozófiát meg végképp. Éppen ezért, ezekkel szemben, egy két kiragadott gondolatot leszámítva a totális elutasítás jellemző legtöbbször arra hivatkozva, hogy azok túl bonyolultak. Ja, a felsőbbrendű tudásnak/tudatnak is bonyolultak.
4. Áltudományosság. Szintén jele a felsőbbrendű gondolatvilág hiányának, hogy még csak annyit sem képes felismerni: felesleges minduntalan a tudomány/tudományosság tekintélyére hajtania. Igen sajátos és elterjedt gyakorlat, emellett, az is, hogy míg a tudományt annak kirekesztő természete miatt totálisan leírják, közben érezhetően arra vágynak, hogy elméleteik a tudomány hitelességét nyerjék el. Ez a fajta önbizalomhiány okkal vagy ok nélkül létezik, nagyban aláássa felismerések mélységét, hitelességét. (Alexander könyvében külön imádom, hogy a mottókban legtöbbször idézett gondolkodó Albert Einstein, miközben a szerző elhallgatja, hogy levelezése és egyéb munkái alapján Einstein teljességgel elutasította volna az ő nézeteit).
5. Okken borotvája. Sajátos jellemzője ezeknek a látomásoknak, hogy több kérdést szülnek, mint amennyit megválaszolnak. Alexander könyvében külön imádom, hogy minden ember- és evilágszerű: olyan kérdések merülnek fel például, hogy mi a fene szerepe van a víznek és a növényeknek egy túlvilági helyen; ha rügyek fakadnak ezek szerint elhalniuk is kell tehát, a pusztulás is része a túlvilágnak, a víz okozta erózióról nem is beszélve; plusz, hogy ha a nemi identitásnak csakis a reprodukcióban van része vagyis testi tulajdonság, akkor miről árulkodik az, hogy férfi és női lelkek népesítik be a túlvilágot. És mit értsünk fiatal (gyermek), illetve idős (felnőtt) lélek alatt. Ezen kérdésekre a válasz 99%-ban a totális ignorálás. Ha nem teszem szóvá, hogy itt valami nem stimmel, akkor milyen szép kerek a történet. Olyan ez mintha azt mondanánk: a világ igenis fekete és fehér, leszámítva a pirosat, kéket, sárgát, zöldet stb. A legnagyobb probléma persze az, hogy úgy tesz mintha több tízezer évnyi fejlődés totális zsákutca volna, és mintha mind ez idő alatt nem próbáltak volna újra és újra a túlvilág mellett érvelni, és mintha nem ezek az érvelések nem buktak volna el. Vagyis van egyszerűbb és elegánsabb megoldás annál, hogy ugorjunk Kr.e. 3000-be és kezdjük újra onnantól az egészet.
