A minap meglehetősen érdekeset álmodtam, mondhatni még ilyen álmom sem volt, amióta az eszemet tudom. Álmomban félisten voltam. Ezt úgy értem, hogy a körülöttem lévő dolgok csupán az akaratom hatására megváltoztak. A fene tudja miért, de pl három méter magasra növesztettem tengeri kukorica szárakat, illetve luxusvillát csináltam egy lerobbant házból. Mindez nagyon is köznapinak tűnik számomra, hiszen a szívünk mélyén valahol mindannyian vágyunk hasonlókra. Két momentum azonban utólag is felkeltette a figyelmemet:
1. álmomban tisztában voltam azzal, hogy a világ teremtéséhez nincsen közöm, hiszen nem tudok róla, ebből következően pedig nem lehetek isten
2. álmomban tisztában voltam azzal, hogy az intellektuális képességeim nagyonis emberiek (például a ház átalakításánal fogalmam sem volt arról, hogy milyen konkrét dolgokat akarok, így meg kellett kerülnöm a problémát annyival, hogy azt mondtam, úgy változzon meg, ahogy nekem a legjobban tetszeni fog).
Persze az álmoknak nem mindig van jelentése, de az az azért vicces, hogy még álmomban is túlracionalizálom a dolgokat. Lehet, hogy ez már beteges? K-Pax: érdekes gondolatokat adott a film. Akárhogyis lassan sikerül nem csak belenyugodnom abba, hogy a lét értelmetlen és céltalan, de szinte már szeretem is azért, hogy ilyen. Így a legszebb az egész.
