Igen érdekes, hogy legtöbbször a tudományosság cáfolataként találkoztam azzal az állítással, miszerint a logikus (racionális) gondolkodás nem az egyetlen lehetséges gondolkodásmód. Ez amolyan, „ha hinni akarsz, ne foglalkozz a tényekkel” dolog, de azt hiszem a gond még nem is itt van.
Elgondolkodva azon, hogy tulajdonképpen mi is van akkor, amikor kivonjuk a racionalitást és a logikát a gondolkodásunkból, arra jut az ember, hogy ennek az alternatívának nincs helye magán a keresztény gondolkodáson belül.
Mi is tehát a logikus gondolkodás lényege? (Csak megemlíteném, hogy már maga a fogalom definiálása is rendkívül problémás.) A görögök óta a logika nem más, mint egy filozófiai irányzat, amely okok és okozatok láncolataként értelmezi a világ jelenségeit. Az ok-okozat kapcsolat fűz össze mindent, amit megtapasztalunk, s bár ez igazán értelmezés kérdése, szerintem ide sorolandó a temporalitás, vagyis az idő általi kapcsolat is. Vagyis az, hogy tapasztalataink a múlt következményei, illetve a jövő okai. Ezt kivonva ott tartanánk, hogy a múlt nem kapcsolódik a jelenhez, a jelen pedig a jövőhöz, s igazából a jelen pillanat jelenségén kívül más megismerés nem lehetséges (legalábbis a logikus gondolkodás határain kívül). Mindez pedig már inkább buddhista filozófia, amely a múlt és a jövő kizárására buzdít a jelen teljes megélése végett. Mondanom sem kell, hogy még ha ez nem is feltétlenül ellentétes a keresztény tanításokkal, akkor is legalább aláássa azokat: a kereszténység ugyanis erősen a logika alapjaira építette tanait.
Például hogyan is lehetnének a múlt és a tradíciók tisztelete, illetve a halál utáni élet iránti aggodalmak kompatibilisek ezzel a carpe diem életszemlélettel. A kereszténység éppenséggel lépten-nyomon arra buzdít, hogy légy tisztában a léthez vezető okságokkal, illetve mindig tartsd szem előtt az üdvözülésedre hatással lévő következményeket. A helyzet tehát az, hogy amikor egy keresztény a logikus gondolkodás ellen tiltakozik, akkor tulajdonképpen maga alatt is vágja a fát. Gondoljunk bele abba, hogy a biblia is egy tulajdonképpen logikus világképet próbál tálalni számunkra: ez a lényege a teremtéstörténetnek, a paradicsomból való kiűzetésnek stb. Azzal kezdődik az egész, hogy logikus magyarázatot próbál adni a világ származására és a milyensége mögötti okokra. Ez bizony kőkemény logika.
De akkor miért is tiltakoznak sokak ellene? Azért, mert fel sem fogják tulajdonképpen min alapszik saját filozófiájuk. Annyiban azért igazuk van, hogy a vallási világkép egy önkényes válogatása olyan eseteknek, ahol a logikus gondolkodás alkalmazandó, és ahol nem. Egészen konkrétan a vallás alkalmazza a logikus gondolkodást minden esetben, amikor az alátámasztja saját állításait, illetve elveti akkor, amikor az elmélet megcáfolja a tanait. Ha jobban megnézzük ki is derül, hogy nincs semmi gondjuk az olyan tudományos eljárás által felállított teóriákkal, amelyek alátámasztják, vagy csupán nem vonják kétségbe saját állításait. Ez a jól ismert kettős mérce, problémás azonban meghatározni mely esetekben célra vezető a logikus gondolkodás és mikor nem. Ennél jóval egyszerűbbnek tűnik a logika és a racionális tapasztalás kategorikus elutasítása, természetesen azon logikai kapcsolat figyelmen kívül hagyása mellett, hogy saját eszmerendszerük alapzatát bontják el vele.
