Talán nehéz elképzelni, egy hívő számára pedig szentségtörés volna mégcsak hallani is azt, hogy a vallásosság nem más, mint az öntudattal rendelkező élőlények egyik kísérő jelensége. Bár ezt nehéz bizonyítani, de alapul véve azt, hogy az őskorban egymástól teljesen elvágott közösségekben egymástól függetlenül is kialakult valamilyen fajta vallásosság, elég magabiztosan állíthatjuk, hogy ez valószínűleg az értelmező és érteni akaró elme elmaradhatatlan produktuma (Azért mondom, hogy érteni akaró, mert a történelem folyamán az istenek és szellemek világa mindig ott kezdődött, ahol az emberek pillanatnyi tudása véget ért). Mára azt mondhatjuk, hogy a vallás tere szépen leszűkült. Ez igaz is és nem is. Amíg az ember csak annyit tudott kikövetkeztetni, hogy a füst tüzet jelent, a tűz pedig meleget, addig vagy nem gondolt a kiváltó szikrára, vagy az istenek misztikus világába helyezte azt (pl Prométheusz története). Aztán rájöttünk, hogy bizonyos kövek segítségével mi magunk is tudunk szikrát csiholni, s ezáltal tüzet támasztani (a misztikum világa máris egy lépéssel visszább szorult). Ezt a folyamatot az egész törénelemben nyomonkövethetjük a jelenkorig, amikor már az is lassan kétségessé válik, hogy istennek kell-e lenni ahhoz, hogy életet tudjunk teremteni.
A megfigyelések sorozata így vezet minket egészen a tudomány csúcsáig, addig amíg a tudásunk és felfogásunk elhatol. Persze ma már azért előre is látunk néhány lépésnyit (például mindenki el tudja képzelni, hogy hamarosan űrhajó indul a Marsra), de azokon túl ott tátong az istenek birodalma, amely a tudományból is erősen táplálkozik, mivel egy kérdés megválaszolása sokszor több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszolt. Összességében úgy tűnik, hogy a vallás csupán elmeállapot, amely idővel változik.
Még egy hasonlóságra hívnám fel a figyelmet: a vallás olyan, mint a divat. Az idő függvényében Európában hol a szőrme, hol a bársony volt a menő, ugyanígy volt divatos a görög, majd római hitvilág, aztán a katolicizmus, majd a protestanizmus és stb. Megint máshol teljesen más divatok hódítottak (medvebunda, marhabőrcsizma, iszlám, buddhizmus stb). Tudom, hogy ez eléggé degradálja a vallásról kialakult képet, de igen, több ezer év történelme bizonyítja: a kereszténység is (iszlám, buddhizmus, hinduizmus és stb stb stb is) csak divathóbort. És itt jön a nagy kérdés: vajon ki tud-e maradni az ember minden divatból? Vajon érdemes-e kimaradnia? És ha kimarad vajon a divatosok mit szólnak majd hozzá?