Már csak azért sem szeretnék hívő lenni, mert látom milyen passzív-agresszív és köpönyegforgató módszerek szükségesek ahhoz, hogy valaki a hitét megtarthassa. Erre a legjobb példa, ahogyan Richard Dawkins is tárgyalja, a tudományos viták terén adódik. Amikor a tudomány isten létét tagadó bizonyítékot talál, a keresztények rögtön verik a mellüket, hogy a tudomány nem illetékes isten létének kérdésében (mondván hogy a tudomány a "hogyan"-t a teológia a "miért"-et kutatja). Ha még el is fogadjuk ezt (én személyszerint nem fogadom el), akkor is visszatetsző, hogy amint isten létét támogató tudományos bizonyíték kerül elő minden hívő azzal jön, hogy ők megmondták és nesze nekünk. Összefoglalva a teológia lényege annyi, hogy a tudomány csakis abban az esetben illetékes isten létének eldöntésében, amennyiben alátámasztja azt. Hasonló felindulásból következtek azok a kétségbeejtő próbálkozások, mint például az, hogy Einsteint istenhívőnek próbálták beállítani (ami így enyhén szólva hazugság).
Hasonlóan vicces reakciók szoktak születni abból, amikor egy hívő nem tud már érvelni. Na az tiszta komédia. Az idegesítőbb komédia az, amikor a sarokbaszorított hívő szánalmasan anyázni és ostobázni kezd, csak mert ahhoz nincsen elég esze, hogy végiggondolja a logikus érveket és esetleg ellenérveket találjon. A másik kedvenc reakcióm az amikor százszor megkérdezik, hogy olvastam-e már az újszövetséget. Hogy a francba ne? Na de hát akkor, hogyan hihetem, hogy az ott leírtak nem igazak. Hát olvassam el már még egyszer Jézus milyen csodákat tett. Az érvelés körülbelül úgy néz ki, hogy a bibliában olyan csodálatos dolgok vannak, hogy azt ember nem találhatta ki. Erre én: dehogynem. Ennél durvábbakat is tudunk kitalálni. Nézz meg egy Superman filmet és mindjárt rájössz milyen szánalmas az érvelésed.
