8. Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!
Igen problematikus kérdés az biztos. Először is azért, mert a bibliával szemben a gyakorlati tapasztalat arra mutat, hogy hazudni egyes helyzetekben nemcsakhogy nem bűn, de szinte már kötelesség is. Ahol nem bűn: klasszikus ateista példa: jó keresztény módjára zsidókat bújtatsz a padlásodon a náci németországban. SS tisztek kopogtatnak nálad és megkérdezik, hogy bújtatsz-e zsidókat a házadban. A helyes válasz mindenképpen a "nem". Ahol pedig kötelező a hazugság: a hétköznapjaink, pl édesanyád megégeti a kedvenc kajádat annyira, hogy szinte már ehetetlen ő mégis esküszik arra, hogy még jó. Az esetek jó részében a mélyen hívő keresztény is azt fogja hazudni, hogy finom, hiszen nem akarja megbántani az anyját.
A másik gond, hogy a biblia fekete kontra fehér világával szemben a valóság színes. Így például gyakori eset, hogy valaki nem hazudik, csak nem mondd el mindent. Ezt a jog sok esetben csalásnak hívja, és a törvény bünteti, de a hazugságnak ezt a formáját például az úr végtelen bölcsességében nem nagyon tartotta fontosnak.
Ennek megfelelően az egyház sosem volt az igazmondás nagymestere. Igazából meggyőződésem, hogy a vallásosok többet hazudoztak össze a történelem folyamán, mint bármely másik csoportosulás. (Ez igaz valamennyi nagy egyházra, akik hazugságban csak egymással vetélkedhetnek). Ezt én azért is jelentem ki könnyen, mivel szerintem a vallás alapjai már magukban hazugságok, így például az isteni közbeavatkozás, jézus áldozata, szplőtlen fogantatás stb. bár a folklór jellegzetességein alapulnak és minden gondolkodó ember tudja, hogy ilyenek nincsenek, vannak akik máig állítják, hogy van ilyen. Nos ez utóbbiak nyilván hazudnak. Csak valahogy ezer év távlatából ezt értelmes ember már nem akarja vitatni. De akkor ott vannak a közelmúltbeli boldoggá avatások. II. János Pál esetében például annyira szentté akarják avatni, hogy ha kell csodákat hazudnak érte. Ez éppúgy nem titok, mint annak idején István király és Imre herceg esetében sem volt titok, hogy (Szent) László közbenjárására avatták őket szentté, és bár egyikük sem volt igazán szentéletű és makulátlan ember egy-két csodát is odahazudtak hiszen feltétel. De felhozhatnánk a boszorkány pereket (tudván, hogy boszik nincsenek nyilvánvaló, hogy a vádak hamisak voltak minden egyes esetben), a keresztes hadjáratokat (ahol az indokoknak több közük volt a pénzügyi érdekekhez, mint istenhez) stb.
Összességében az látszik, hogy hívő és nem hívő egyformán hazudik, csak míg az ateista belátja, hogy hazudni néha szabad, sőt kell is, addig a hívő még a pokol fenyegetése ellenére is hazudik (ráadásul a vallás által egy orbitális szisztematikus hazugságban is részt vesz).
A másik gond, hogy a biblia fekete kontra fehér világával szemben a valóság színes. Így például gyakori eset, hogy valaki nem hazudik, csak nem mondd el mindent. Ezt a jog sok esetben csalásnak hívja, és a törvény bünteti, de a hazugságnak ezt a formáját például az úr végtelen bölcsességében nem nagyon tartotta fontosnak.
Ennek megfelelően az egyház sosem volt az igazmondás nagymestere. Igazából meggyőződésem, hogy a vallásosok többet hazudoztak össze a történelem folyamán, mint bármely másik csoportosulás. (Ez igaz valamennyi nagy egyházra, akik hazugságban csak egymással vetélkedhetnek). Ezt én azért is jelentem ki könnyen, mivel szerintem a vallás alapjai már magukban hazugságok, így például az isteni közbeavatkozás, jézus áldozata, szplőtlen fogantatás stb. bár a folklór jellegzetességein alapulnak és minden gondolkodó ember tudja, hogy ilyenek nincsenek, vannak akik máig állítják, hogy van ilyen. Nos ez utóbbiak nyilván hazudnak. Csak valahogy ezer év távlatából ezt értelmes ember már nem akarja vitatni. De akkor ott vannak a közelmúltbeli boldoggá avatások. II. János Pál esetében például annyira szentté akarják avatni, hogy ha kell csodákat hazudnak érte. Ez éppúgy nem titok, mint annak idején István király és Imre herceg esetében sem volt titok, hogy (Szent) László közbenjárására avatták őket szentté, és bár egyikük sem volt igazán szentéletű és makulátlan ember egy-két csodát is odahazudtak hiszen feltétel. De felhozhatnánk a boszorkány pereket (tudván, hogy boszik nincsenek nyilvánvaló, hogy a vádak hamisak voltak minden egyes esetben), a keresztes hadjáratokat (ahol az indokoknak több közük volt a pénzügyi érdekekhez, mint istenhez) stb.
Összességében az látszik, hogy hívő és nem hívő egyformán hazudik, csak míg az ateista belátja, hogy hazudni néha szabad, sőt kell is, addig a hívő még a pokol fenyegetése ellenére is hazudik (ráadásul a vallás által egy orbitális szisztematikus hazugságban is részt vesz).
