Egy ateista naplója

A szerző a XX. században érdekcsoportok által szajkózott nézet ellen szólal fel, amely a középkor szenvedéseinek felelősségét egy az egyben az egyház nyakába varrja. Csakhogy ezen vádak cáfolása közben, úgy érzem átesett a ló túloldalára. Igen egyoldalúan szemléli a dolgokat, ahogyan az egyház vádlói is tették. Ilyen rövid írásban nem is igen lett volna hely az ellenvéleményeknek. Mindez nem lenne baj, hogyha az általa összegyűjtött kis részletek alapján nem vonna le olyan következtetéseket, mint például hogy a középkor keresztény embere egy a megismerés vágyától hajtott, önzetlen, odaadó lény volt, aki mindig „felelősséggel cselekedett”. Igen, ennek talán így kellett volna lennie, mindenkinek jobb lett volna így. De sajnos nem így volt. Egyszerűen lehetetlen elfeledni, hogy ugyanezek az emberek minden ellenérzés nélkül kínoztak és végeztek ki boszorkányokat (akikről mint utóbb kiderült nem is léteztek), üldöztek más vallásúakat (pl. spanyol inkvizíció), és nem egyszer a mindent megbocsátó szeretet nevében indultak véres és kegyetlen háborúkba (pl. keresztes hadjáratok). Mindennek tükrében látható, hogy jelen könyvecske történelmi fikció (éppúgy ahogyan a középkort és az egyházat egészében elátkozó írások is), amolyan „Így kellett volna lennie” mese. Az igazsághoz annyiban vezérel közelebb minket, hogy megerősíti a két véglet egyikét, amelyekből aztán átlagot vonva, valahol középen megsejthetjük, hogy mi is történt valójában.

"... Az Írásnak egy részében hisztek, egy másik részét pedig tagadjátok? Akik közületek eképpen cselekszenek, azok nem érdemelnek mást, csak gyalázatot az evilági életben. A Feltámadás Napján pedig a legsúlyosabb büntetés jut osztályrészükül. Allah nem tudatlan abban, amit cselekszetek."

Al-Bakara 85

44   "Üdvösségre akarjátok fölszólítani az embereket, s ugyanakkor elfeledkeztek magatokról, holott olvassátok az írást? Nem tértek-e vissza az eszetekhez?
45   Forduljatok a türelemhez és az imádsághoz segítségért! Nehéz dolog ez, kivéve a meghittséget érzők számára,
46   akik abban bizakodnak, hogy találkoznak Urukkal és Ő hozzá fognak visszatérni."

AVAGY

44   "Jámborságra akarjátok fölszólítani az embereket, s [ugyanakkor] elfeledkeztek magatokról, holott olvassátok az írást? Vajon elment az eszetek?
45   Forduljatok a türelemhez és az istentisztelethez segítségért! Valóban súlyos dolog az, [amit tőletek kívánnak], ám nem az alázatosak számára,
46   akik abban bizakodnak, hogy találkoznak Urukkal és őhozzá fognak visszatérni."

(Al-Bakara 44-46)

Nemrégiben kaptam egy igen jó könyvet, Stephen Hawking és Leonard Mlodinow A nagy terv c. művét. Nem nagyon térnék ki a részleteire, nem is nagyon emlékszem, mert ez az állítólag közérthető szöveg valójában hemzseg a fizikai szakkifejezésektől, és amúgyis a kvantumfizika igencsak bonyolult.
Ellenben kiemelnék az könyv elejéből néhány ötletet, amik engem is új információként értek. Kb az első negyven oldalon a szerzők nagyvonalakban áttekintik a tudomány fejlődését és történetét. Ebből aztán kitűnik, hogy tudomány és vallás hogyan is kapcsolódik egymáshoz. Először is a görögök óta hagyományos gondolkodás mód volt, hogy a tudománynak nem a természeti jelenségeket kell leírnia, hanem a mögöttük rejlő okokat. Ennek megfelelően nem azt a kérdést kutatták, hogy hogyan is működik valami, hanem a mögöttes mozgatóerőket magyaráztak bele a jelenségekbe. Ezen felül a görögök (nem mind) feleslegesnek tartották tudományos állításaikat kísérletekkel, megfigyelésekkel, vagy számításokkal alátámasztani. Ez igaz volt a kor olyan "tudósaira" is mint például Arisztotelész, akitől mai ésszel jobbat vártunk volna. Ebből sejthetjük persze, hogy akkoriban a tudomány is afféle fiktív, mese gyártás volt, amelyre aztán komplett eszme-rendszerek, filozófiák épültek fel. Ez a máig ismerősnek tetsző közös gyökér az amiből vallás, és tudomány együtt fejlődtek (utóbbi kicsit látványosabban mint az első). Egészen Galileo Galileig kellett várnia arra a világnak, hogy valaki felismerje: a tudomány törvényeit a megfigyelések alapján kell meghatározni. Ez ugye már a késő XVI. század, tehát majd két évezred telt el a civilázició kezdetei óta, hogy az emberek csak fantáziáltak gondolkodás helyett. Ennek az ősrégi kultúrális gyökérnek a maradványa mindaz amit ma vallásnak nevezünk, vagyis az a nézet, hogy

1. nem az a fontos, hogy megértsük mi történik, hanem hogy az okokat értsük
2. ezen okok megfogalmazásakor nem fontos megfigyelésekre, vagy logikára alapoznunk
3. ha a megfigyelések mégsem egyeznek a feltételezésünkkel akkor finomítunk a teóriánkon, de semmiképp sem vetjük el
4. amit elsődlegesen érzékelünk az semmiképp sem lehet lényeges, hanem mindenképp valamilyen mögöttes tartalom megnyilvánulása és csak az lehet fontos ami mögötte van

Összességében azt kell mondjam, hogy a vallás tulajdonképpen egy több ezer éves emberi gondolkodásmód megnyilvánulása, amelyen túllépni néhány évszázad alatt nem sikerült, és véleményem szerint még további néhány évezred kell ahhoz, hogy végül feledésbe merüljön. De biztos vagyok abban, hogy ez be fog következni, mivel a vallás legalapvetőbb állítása eleve ellentéte annak amit a természetben megfigyelhetünk. Egészen pontosan: minden vallás (99%) abból indul ki, hogy a világban létezik jó és létezik gonosz. Ez így kerekperec marhaság, és idővel a civilizált ember is el jut arra a szintre, hogy felismerje ezt. (Persze lehet, hogy nem. Ez esetben az ember iszonyúan megreked saját szűkös gondolkodásában, és abban az ősi babonában amit a pusztában bogyókat gyűjtögető félig állat-félig ember ősök hagytak ránk.)

Forrás: http://www.nemkutya.com/

Megfigyelésem szerint egy vallásos ember ritkán veszi annyira komolyan a morális értékeket, mint egy nem vallásos. Úgy látom ennek a hátterében egyszerű logika áll. Aki vallásos, az azt tanulta, hogy egy réges-régi eszme rendszert és társadalmi rendet ellenvetés nélkül kell elfogadni. Nem kell, sőt olykor még tilos is gondolkodni rajta, mivel a gondolkodás veszélybe sodorhatja vallási meggyőződését. Így egy vallásos ember különösebb megfontolás nélkül, automatizált módon szajkózza a tízparancsolatot, vagy ami éppen jutott neki, anélkül, hogy meggyőződne az adott szabályok hasznosságáról. Ezzel szemben egy nem hívő eleve úgy válogatja erkölcsi szabályait, hogy megfontolja melyiknek mennyi realitása és a gyakorlatban alkalmazható haszna van. Ennek megfelelően csakis olyan elkölcsi értékeket fog szajkózni és nagyra tartani, amiket tényleg nagyra tart, hiszen ha nem így lenne, akkor leszarná őket. Persze kivételek mindkét oldalon vannak, találkozom olyan ateistával is, aki divatként tekint erre az opcióra, holott szerintem ez a leghülyébb üres póz, amit az ember találhat. Üres pózolásként még a vallásosságnak is több értelme van, mint az ateizmusnak. Hiszen mi értelme egy olyan dologban hinni, aminek központi eleme a szabad gondolkodás, miközben az embernek egy szem saját gondolata sincs róla? A vallások ezzel szemben értékelik a nem gondolkodó egyéneket, kincsként tekintenek rájuk. Ők a nyáj, akikből a gondolkodóknak meglesz a napi betevője és igazából nem is kell sokat tenni értük, azon kívül, hogy bármi áron meg kell óvni őket a kritikus és szabad gondolkodás mételyétől.

Az interneten újra és újra belefutok abba az "érvelésbe", hogy az ateisták azért gonoszak, mert nézzük meg például Hitlert és Sztálint (meg persze lehet még ide venni pár pszichopatát, de itt és most kettő is megteszi) is, hogy ők is ateisták voltak és lám milyen szörnyűségeket tettek. Ez a vélekedés a legjobb esetben is tudatlanságból ered, mert akár egy 10 perces google keresgetés és olvasgatás is elég ahhoz, hogy az ember rájönnön: ez így nem igaz.

A magam részéről egyazon érme két oldalaként említeném e két személyt. Bár Sztálin papnak készült és a tbiliszi Teológiai Szemináriumból tanácsolták el marxista nézeteinek terjesztéséért, abban javarészt egyetérthetünk, hogy a jelek szerint ateista gondolkodású vezető volt. Itt a jó hívő tapsolhat is örömében, mert igen talált egy ateistát, aki tett néhány igen csúnya dolgot. Csakhogy Sztálin nem csak ateista volt. Többek között hataloméhes, szadista, pszichopata is volt, de ugyebár úgy tapasztaltuk, hogy a pszichopaták és a szadisták mind rendkívül emberszerető, barátságos emberek, így csakis az ateizmusával lehetett a gond. Csakhogy ha utánanézünk mi is az ateizmus kiderül, hogy az egy gyűjtőnév, amely magában foglal számtalan irányzatot csupán azon egyetlen kitétel alapján, hogy az nem fogadja el egy isten vagy istenek létét. Ennek megfelelően "Az irtsunk ki minden embert, mert nincsen isten" és a "Szeressünk mindenkit, éljünk békében, és legyünk elfogadóak, de isten sajnos nincsen" irányzatok ateistának minősülnek mindketten, de azt érezhetjük, hogy jóformán közük sincs egymáshoz. Ugyanígy, az én személyes ateizmusomnak igen kevés köze van Sztálin ateizmusához azon túl, hogy egyikünk sem hitt/hisz istenben. Összességében: Sztálin nem azért tette amit tett, mert nem hitt istenben, hanem mert egy pszichopata volt.

Az érme másik oldala: Adolf Hitlerről, mint arra már korábban is utaltam tudva levő, hogy római katolikus érzületű ember volt. A források közül most csak egyet említenék:

"A Führer tudatta azokkal, akik a Végső Megoldás végrehajtásával voltak megbízva, hogy az emberöléseket a lehető leghumánusabb módon kell elvégezni. Ez megfelelt azon meggyőződésének, hogy úgy érzékelte: Isten adott neki parancsot, hogy tisztítsa meg a világot az élősdi férgektől. Mivel a római egyház köztiszteletben álló tagja volt - noha annak hierarchiáját gyűlölte - ('Katolikus vagyok most is, akárcsak eddig, és mindig az is maradok' - mondta Hitler), magában hordozta a katolikus egyház azon tanítását, hogy Jézust a zsidók ölték meg. A kivégzéseket tehát a lelkiismeret-furdalás szikrája nélkül végre lehet hajtani, hiszen ő csak Isten bosszúálló kezeként cselekszik - amennyiben a kivégzéseket személytelenül, kegyetlenség nélkül hajtja végre."

John Toland (Pulitzer-díjas): Adolf Hitler, 507. old., az 1941 őszén történt események tárgyalásánál
http://ateizmus.fw.hu/

Igen, Hitler keresztény volt. De nem csak az. Véletlenül ő is egy hataloméhes, szadista, pszichopata volt, éppúgy mint orosz párja. Ha Sztálinra ráfognánk, hogy elmebetegsége helyett istenhitének hiánya vezette, akkor vajon Hitlernél nem azt kéne feltételeznünk, hogy pszichózisa smafu és istenhite vezette arra amire?

Persze erre jönnek majd azok, akik azt mondják "Hitler nem is volt igazi keresztény!" Dehogynem. Épp annyira volt keresztény, mint azok akik hasonló kijelentéseket tesznek. Hitler mindössze annyit tett, hogy szelektíven értelmezte a bibliát. Neki az öldöklős részek tetszettek. Aki pedig elítéli ezért az meg valószínűleg a "Ne ítélj, hogy ne íteltess" részekt szelektálta ki, mert neki a kövezős, közösségből kitagadós részek jobban bejöttek. Magyarán Hitler is csak egy átlagos keresztény lett volna, amennyiben nem lett volna még egy őrjöngő őrült is mindehhez. Az én véleményem az, hogy a vallásos hit vagy hiánya eltörpül ezen emberek egyéb tulajdonságai mellett, és ketten jól mutatják meg azt, hogy egy pszichopatát aki hatalomhoz férkőzik nem éppen a vallásos meggyőződése vagy annak hiánya fog irányítani, hanem a roggyant elméje.