5. Ne ölj!
Az ötödik parancsolat méltán viszi el a "legfélreértettebb" parancs címét, amelyhez egyébként nagyban hozzájárult a biblia következetlensége is.
Egyik oldalon ugye ott áll az ószövetség, amely dugig van igazságtalanságokkal, kegyetlenségekkel és minden egyéb olyasmivel, ami istenhez semmiképp sem lehet méltó; a másik oldalon pedig ott van a krisztusi szeretet tana.
Na most nem véletlen, hogy az inkvizítorok, keresztes lovagok és az isten nevében gyilkolók többségében az ószövetségre hivatkoztak (ami mellesleg önmagában is ellentmondásos, mert egy helyen azt mondja, senkit sem szabad megölni, megint máshol ez alól felmentést ad.)
Meg is mondom konkrétan, mely részek vezethették félre a kor emberét (akinek a gyilkolás amúgy is a vérében volt).
Kezdjük ugye a tiltással:
Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon. Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon. (3Móz 24,17)
Ne ölj! (2Móz 20,13)
A parancs ezidáig egyszerű és tiszta, könnyen megtarthatónak tűnik. Azonban jön a bonyodalom:
Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, ... és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát. (2Móz 32,27)
Így szól a Seregek Ura [az Úr]: ... Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat. ... Saul pedig megveré Amáleket ... a népet pedig mind kardélre hányatá. (1Sám. 15,2-3.7-8)
Ebből a két történetből kiderül, hogy a gyilkosságnak voltak bizonyos megengedett formái: elsősorban az etnikai/vallási tisztogatások, a második esetben pedig a bosszúállás.
A törvény alóli felmentésnek két feltétele volt csak a későbbi korokban: 1. maga isten adja a parancsot 2. csak a pogányokkal szemben nem kell keresztényi szeretetet tanusítani
Szemét manőver következik: Adolf Hitler, aki már mint írtam római katolikus volt, teljesen meg volt győződve arról, hogy etnikai tisztogatásai az embereiség (leginkább persze a germán nép) javára válnak.
Mindezek mellett isteni hivatásának tekintette ezt a feladatot végigvinni (ezt bizonyítja az is, hogy az ellene tervezett, ám meghiúsult merénylet után azt hangoztatta, hogy az isteni gondviselés miatt maradt életben.)
Mindennek a summája: a biblia klasszikus értelmezése szerint Adolf Hitler semmi rosszat nem követett el.
A legfőbb probléma, hogy soha semmi (a saját képzeletünkön kívül) nem utalt arra, hogy az élet univerzális érték volna. A bibliában is vannak faji elméletek, faji tisztogatások, és isten is tömegesen törli el a föld színéről az embereket.
Tudományos szemmel nézve, az életnek még az előbbinél is kisebb az értéke, mondhatni hangyafing a szélben.
Talán ezek együttes eredménye, hogy isten legfontosabbnak tartott parancsát vallásosok és nem vallásosok egyaránt leszarják (kivételekkel mindkét oldalon, persze). És ami érdekes tendencia, hogy ezt a törvényt legtöbbször a legmélyebben, legmegszállottabban hívő szélsőségesek hágják át.
Hitlerre és Sztálinra majd még vissza kell térjek a projekt keretein belül, de ennél cikknél nem foglalkozom velük többet.
Végső konklúzió: nem a vallásosság határozza meg, hogy öl-e az ember.
Az ötödik parancsolat méltán viszi el a "legfélreértettebb" parancs címét, amelyhez egyébként nagyban hozzájárult a biblia következetlensége is.
Egyik oldalon ugye ott áll az ószövetség, amely dugig van igazságtalanságokkal, kegyetlenségekkel és minden egyéb olyasmivel, ami istenhez semmiképp sem lehet méltó; a másik oldalon pedig ott van a krisztusi szeretet tana.
Na most nem véletlen, hogy az inkvizítorok, keresztes lovagok és az isten nevében gyilkolók többségében az ószövetségre hivatkoztak (ami mellesleg önmagában is ellentmondásos, mert egy helyen azt mondja, senkit sem szabad megölni, megint máshol ez alól felmentést ad.)
Meg is mondom konkrétan, mely részek vezethették félre a kor emberét (akinek a gyilkolás amúgy is a vérében volt).
Kezdjük ugye a tiltással:
Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon. Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon. (3Móz 24,17)
Ne ölj! (2Móz 20,13)
A parancs ezidáig egyszerű és tiszta, könnyen megtarthatónak tűnik. Azonban jön a bonyodalom:
Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, ... és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát. (2Móz 32,27)
Így szól a Seregek Ura [az Úr]: ... Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat. ... Saul pedig megveré Amáleket ... a népet pedig mind kardélre hányatá. (1Sám. 15,2-3.7-8)
Ebből a két történetből kiderül, hogy a gyilkosságnak voltak bizonyos megengedett formái: elsősorban az etnikai/vallási tisztogatások, a második esetben pedig a bosszúállás.
A törvény alóli felmentésnek két feltétele volt csak a későbbi korokban: 1. maga isten adja a parancsot 2. csak a pogányokkal szemben nem kell keresztényi szeretetet tanusítani
Szemét manőver következik: Adolf Hitler, aki már mint írtam római katolikus volt, teljesen meg volt győződve arról, hogy etnikai tisztogatásai az embereiség (leginkább persze a germán nép) javára válnak.
Mindezek mellett isteni hivatásának tekintette ezt a feladatot végigvinni (ezt bizonyítja az is, hogy az ellene tervezett, ám meghiúsult merénylet után azt hangoztatta, hogy az isteni gondviselés miatt maradt életben.)
Mindennek a summája: a biblia klasszikus értelmezése szerint Adolf Hitler semmi rosszat nem követett el.
A legfőbb probléma, hogy soha semmi (a saját képzeletünkön kívül) nem utalt arra, hogy az élet univerzális érték volna. A bibliában is vannak faji elméletek, faji tisztogatások, és isten is tömegesen törli el a föld színéről az embereket.
Tudományos szemmel nézve, az életnek még az előbbinél is kisebb az értéke, mondhatni hangyafing a szélben.
Talán ezek együttes eredménye, hogy isten legfontosabbnak tartott parancsát vallásosok és nem vallásosok egyaránt leszarják (kivételekkel mindkét oldalon, persze). És ami érdekes tendencia, hogy ezt a törvényt legtöbbször a legmélyebben, legmegszállottabban hívő szélsőségesek hágják át.
Hitlerre és Sztálinra majd még vissza kell térjek a projekt keretein belül, de ennél cikknél nem foglalkozom velük többet.
Végső konklúzió: nem a vallásosság határozza meg, hogy öl-e az ember.