Véletlenül futottam bele egy abortusz-ellenes oldalba, és tudom ugyan, hogy elcsépelt dolog az abortuszról értekezni, de éppen jól esik megint összefoglalni a gondolataimat ebben a témában. Persze fontos megjegyezni, hogy nem minden abortusz ellenes csoport osztja ugyanazt a véleményt: én itt most a legradikálisabb és éppen ezért legnagyobb hangú, legbigottabb csoportokra gondolok.
Tehát vannak ezek a srácok, akik kompromisszumot nem ismerve a biblia alapján amellett érvelnek, hogy az abortuszt minden körülmények között tiltani kéne. Mint szkeptikus ember, aki valamilyen perverz tudatmódosulás folytán imád kombinálni és párhuzamokat észrevenni (magyarán értelmezni), észre kell vegyem, hogy ezek sokszor azok az emberek, akik szerint a pénz számlálva az asszony verve jó; a föld 6000 éves; a biblia szóról szóra igaz és tévedhetetlen; az evolúció azért marhaság, mert a biblia másképp írja stb. Igen, nagyon konzervatívok. És igen, sokszor a tények ellenében is nagyon konzervatívok. Gyakran is éri őket a vád miszerint nő gyűlölök, akik nem akarnak tudomást venni a feminizmusról és az egyenjogúságról. És pont ez a mókás: ők is egyenjogúsággal érvelnek, csak éppen a magzat egyenjogúságáról.
Pro-life, azaz élet pártolóknak nevezik magukat. Persze ez marhaság, nem az életet pártolják, mert a magzat összetettségével megegyező fejlettségű nem emberi lényeket éppúgy leszarják, mint azt hogy a magzat miután megszületett rendes nevelést, oktatást stb. kapjon. Ahogy George Carlin is mondta, amint megszületett le van szarva és úgy is marad, amíg el nem éri azt a kort, amikor be lehet sorozni. Vagyis arra kell az élő magzat, hogy halott katonát csinálhassanak belőle. Olyanok ők, mint egy kis velünk élő középkor, de ez rendben is van. Élet pártiaknak nevezik magukat azt az apróságot kifelejtve, hogy az élő/élet kategóriákat mindig a saját szájuk íze szerint értelmezik. Ez esetben az embereken kívül semmi sem él. Igazából tehát nem az életet, hanem az ember szentségét és sérthetetlenségét kívánják megóvni, azzal a céllal, hogy a bibliában felvázolt kb 1 dimenziós ember-önkép maradjon meg, és ne kelljen a modern filozófia és tudomány által elért új eredményeket figyelembe venni. A biblia emberképe évszázadok óta egy túlhaladott elmélet, számtalan ember számtalan módon bizonyította, hogy az ember más és több, összetettebb, megismerhetetlenebb és zavarba ejtőbb, mint ahogy az ókori ember gondolta.
És ennek megfelelően a nő több, mint egy két lábon járó inkubátor, aminek (ha rajtuk múlna) még személyiségi jogai sem lennének. A nők teljes jogú tagjai a társadalomnak, s mint ilyen teljes jogúan döntenek a saját testükkel és annak jelenségeivel kapcsolatban. Amit persze a hímsoviniszta faszok elfelejtenek hozzátenni, az az, hogy míg ha egy nő teherbe esik, utána 9 hónapon keresztül kínlódik, az azt megelőző életét gyakran teljesen elveszíti, csak azért, hogy végül kínok között a világra szenvedjen egy babát. Mi is a szerepe e folyamatban a férfinak? Beleélvezni a nőbe. Ennyi. Tehát elég hiteltelen egy férfi részéről arról papolni, hogy a nőknek át kell esniük ezen. Tényleg? Hát szarjál sünt farfekvéssel és ha boldog leszel tőle, akkor tárgyalhatunk. Tehát eleve, ha az abortusz kérdését nem is teljesen a nőknek kell eldönteniük, semmiképp sincs nekünk, férfiaknak jogunk róluk dönteni.
És még valami, amivel a társadalom nem tud mit kezdeni: minden eset egyedi, s egyedi elbánást igényel. Mi meg csak nagy mindenkire kiterjedő, általános eljárásban tudunk gondolkodni. Én a magam részéről nem ellenezném az abortuszt, hogyha annak hátterében nem az állna, hogy valakit megfosztok az önrendelkezés jogától. És nézzük már meg egy kicsit közelebbről:
Vajon mit fog érezni az az „anya”, akit egy törvénytelen cselekedetként megerőszakolnak és teherbe ejtenek, majd a törvény még egyszer megerőszakolja azzal, hogy a magzat megtartására kötelezi. Megint csak: férfiak szerint a nemi erőszak nem ügy, mert mi nekünk csak bele kell élvezni. De bele gondolunk-e a nő helyzetébe. Fel lehet egyáltalán ép ésszel dolgozni azt a traumát, amikor az egyén önrendelkezését, magabiztosságát földbe döngölik azzal, hogy olyasmit tesznek vele, ami ellen küzdött, majd az elvileg segítő szándékú társadalom szintén elveszi önrendelkezési jogát, mondván hogy azt kell csinálnod, amit mondunk. A válasz egyértelmű nem: így nem lehet emberi lényeket kezelni, a végeredménye csak lelkileg rokkant, elmebetegek lehetnek.
A konklúzióm tehát a következő: férfiként könnyen kezeljük a nőket úgy mintha nem is emberi lények lennének, mivel mi magunk kisebb eséllyel kerülünk abba a helyzetbe. Persze ha ott vagyunk, legalább kétszer olyan hangosan sírunk rívunk, mint a nők. Ezzel a kettős mércével kellene szembenézni, és az életpártiak általában pont azok, akik a kettősmércének még a létét is tagadják.
